duminică, 31 august 2008

Revai Miklos 1750–1807






A triász legtudósabb tagja volt, fő műveit nem az irodalomban, hanem a nyelvtudományban alkotta. Nagy tudásánál csak öntudata volt nagyobb, és nyugtalansága, mely nemcsak új meg új tudományos ismeretek megszerzésére, állandó munkára ösztökélte, hanem minduntalan bajba is sodorta; magányának és nélkülözéseinek is sokszor békétlen természete volt az oka. 1750-ben született Nagyszentmiklóson. Apja szegény csizmadia, fiát előbb a maga mesterségére tanította, csak későn adta a piaristák szegedi iskolájába (1763). Révai Miklós 1769-ben lépett be Kecskeméten a piarista rendbe. Több helyen tanult és tanított: Tatán, Veszprémben, Nagykárolyban, Nyitrán, majd egy évig Bécsben, építészetet. Itt ismerkedett meg a testőr-írók törekvéseivel és a bécsi irodalmi élettel. 1778-ban jelent meg első verseskötete, (egy évvel Szabó Dávid könyve után); ez évben szentelték pappá. Nagyváradon tanított előbb rajzot, majd a királyi akadémián filozófiát, 1781-ig. Ezt megunván, nevelői állást vállalt Bécsben, Sopronban, majd Grácban. 1783–84-ben a Pozsonyi Magyar Hírmondót szerkesztette, egyházi felettesei nagy megbotránkozására. 1787-ben jelent meg második verseskötete. Megbízták a győri rajziskola vezetésével, itt tanított rajzot, mértant, építészetet, földrajzot és géptant. 1790-ben kiadta Bessenyei Jámbor szándék című röpiratát, s fáradtságot nem ismerve {96.} dolgozott a tudós társaság megteremtésén. Folyamodványokat írt, pártfogókat szerzett, majd Bessenyei nyomán kidolgozta a részletes programot, ki is nyomatta, s később a jelöltek névsorát is. 1795-ben lemondott állásáról, ismét a vándorlás és nyomor évei következtek. Megfordult számos városban, tanítói és nevelői állásokat vállalt. 1802-ben értek véget a nyugtalanság esztendői, ekkor bízták meg a pesti egyetem magyar tanszékének vezetésével. Székfoglaló előadásában azt bizonyította, hogy a magyaroknak is szükséges az anyanyelv tanulmányozása. 1803-ban két nagy jelentőségű nyelvészeti munkája jelent meg. Levelei telve vannak panasszal és segélykéréssel, fizetése csak a legszűkösebb életmódot biztosította számára. 1807-ben halt meg Pesten. Szobra az Akadémia homlokzatát díszíti.

Költői műveiben mindvégig nagy tűzzel hirdette a tudomány hasznát, terjesztésének szükségét. Írótársai munkásságában is társadalmi küldetést látott (Balla Mártonnak, 1777; A szebb tudományoknak innepes örömnapjára, 1777; Baróti Szabó Dávid úrnak, 1779). E tudománytisztelet azonban nem párosul nála a felvilágosodás teljes elfogadásával, a vallásos világnézet alapjait nem rendíti meg benne az aufklärizmus (Mikor Bessenyei György a római egyház vallására állott, 1779). Éles és rendkívüli keserűséggel írt sorai (versben és levelekben) a szerzetes-élet embertelenségéről, a képmutatásról, saját fájdalmáról és nyugtalanságáról; elsősorban egyéni panaszok. Ezek a költeményei a legsikerültebbek, a felvilágosodáshoz közelálló szentimentalizmussal mutatnak rokon vonásokat (Orosz Zsigmond halálakor, 1782; Szomoru indulat, 1787; A kikeletről, 1783; A papi üldözésről). Nem az írói képzelet vagy a kifejezések eredetisége fémjelzi e verseket, hanem sokkal inkább a belső intenzitás, a lírai vallomás ereje. Írt néhány szerelmes verset is, ezek többnyire fordítások Kleistből vagy Uzból, a költői divat termékei, melyekben aprólékosan dicséri a lány szépségét vagy a szeretet hatalmát (Luca szépsége, 1787; A szökevény Kupidó, 1787; A meghült szeretet, 1787).

Költészete új ihletést kapott az 1790-es évek hazafias felbuzdulásától, s nagy lelkesedéssel hirdette a nemesi-nemzeti mozgalom eszméit (A hazatért magyar koronánk örömünnepére, 1790; A magyar öltözet és nyelv, 1790). Kéziratban maradt írásai arról tanúskodnak, hogy felfigyelt a francia forradalom eseményeire (Franciaországi zendülésre). Verset ezután már keveset írt. Említésre méltóak Anakreon-utánzatai, a német költészet és Faludi hatására próbálkozik e dal-formával (A lantjáról 1791–1792; A Kupidóról, 1791– 1792). Költői munkássága általában jelentéktelenebb és színtelenebb, mint Baróti Szabóé; verselése és stílusa egyenletesebb és csiszoltabb ugyan, de ízetlenebb és szárazabb is. Tudományra termett fő volt elsősorban; s ami tudományos pályáján erénye volt: a pontosság és rendszeresség, nem feltétlenül vált előnyére költői műveinek.

Legjelentősebbek nyelvészeti munkái. 1803-ban jelent meg két műve: Antiquitates Literaturae Hungaricae, melyben a Halotti Beszéd szövegét adta közre tudományos magyarázatokkal; s összefoglaló nyelvtani munkája: Elaboratior Grammatica Hungarica. E művében megelőzve a történeti nyelvtan legnagyobb művelőit: Schlegelt és Grimmet, a nyelv történetének tanulságai szerint magyarázza az élőbeszéd grammatikáját. Szerinte csakis a régi nyelvemlékek s a belőlük levonható törvényszerűségek igazíthatnak el a nyelvben dívó bizonytalanságok és eltérések szövevényében. Fölhasználja – szintén az elsők {97.} között – a rokon nyelvek tanulságait, s noha elegendő tudományos alap még ekkor nem áll rendelkezésére, az elsők között műveli az összehasonlító nyelvtudományt is. Fölhívja a figyelmet a népnyelv tanulmányozásának fontos ságára, hirdeti, hogy itt őrződtek meg aránylag tisztán régi nyelvünk sajátságai. Elvei, s főleg helyesírási nézetei csakhamar éles ellenzésre találtak. Verseghy Ferenc előbb német nyelvű grammatikájában, majd A tiszta magyarság ... című tanulmányában megtámadta Révai elveit és helyesírási szabályait. Szerinte hibás álláspont az, hogy a nyelvnek egy fejletlenebb, grammatikai tudatosság nélküli fokát tegyék meg az élőnyelv alapjául, másrészt nyelvemlékeink is bizonytalan adatokat szolgáltatnak, hiszen nem tudhatjuk, vajon az egész nyelvről vagy csak egy-egy nyelvjárásról adnak-e képet. Révai szerint a helyesírás legbiztosabb elve az etimológia; Verseghy szerint a kiejtés. Révai azt írta: kertje, látja; Verseghy a kerttye, láttya formát ismerte el. Révai a régi nyelv tanulságai szerint hadakozott az ikes igék használata mellett; Verseghy tagadta, hogy ezeknek külön ragozása volna. Mivel a legtöbb vita j és y használatáról folyt, Révai irányát jottistának, Verseghyét ypszilonistának nevezték. Kazinczy is Révaihoz csatlakozott, terjesztette az etimologikus helyesírás elveit és szabályait. A történeti nyelvészét azóta megdönthetetlen érvekkel és eredményekkel fényesen igazolta Révai módszerének jelentőségét. A vitatott részletkérdésekben is többnyire az ő elvei jutottak diadalra, noha ezekben is voltak túlzások és tévedések. Azt követelte pl., hogy az etimologikus helyesíráshoz alkalmazkodjék a kiejtés, vagy hogy a birtokon is jelöljük a birtokos többséget; a számnevek után többesszámot tartott helyesnek. (Révai "szerint: magyarok királyok, száz katonák; Verseghy szerint: magyarok királya, száz katona).

Révai éles és goromba hangú vitairatokban hadakozott Verseghyvel, különböző álnevek alatt, mintha azokat Révai tanítványai írták volna. Eszméinek igazát és jelentőségét azonban nem maguk a vitairatok igazolták, hanem a tudomány későbbi eredményei s az elveit utóbb szentesítő egységes irodalmi nyelv.

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC12527/12946.htm








Révai Miklós,
kegyestanítórendi áldozópap és egyetemi tanár;
R. Miklós és Palásthy Anna fia, szül. 1750. (A rend jegyzőkönyve szerint, habár ő egy Horvát Istvánhoz írt jegyzetében születési évét 1749-re teszi) febr. 24. Német-Nagy-Szent-Miklóson (Torontálm.); Csanádon kezdett tanulni, a gymnasiumot pedig Szegeden, a kegyesrendiek iskolájában, végezte, a kiknek rendébe lépett 1769. okt. 14. Kecskeméten. (Miután a keresztségben Mátyás nevet kapott, ekkor vette fel a Miklós nevet.) 1771-ben elemi iskolai tanító volt Tatában (Komáromm.), 1772. Veszprémben a II. grammatikai osztály tanára; 1773-74. Nagy-Károlyban bölcseletet tanult és 1775. u. ott a grammatikai osztályokban tanította; 1776. Nyitrán theologiát tanult. 1777-ben Károlyi Antal gróftól segítve Bécsben ment, hol hajlamát követve a rajzot és műépítészetet tanulta. 1778. jún. 14. Nagyváradon pappá szentelte Kornis Ferencz gróf püspök. 1778-1780. Nagyváradon a nemzeti iskoláknál rajztanár, 1780. ugyanott a kir. akadémián a bölcselet rendkívüli tanára volt; ez állásáról 1781. márcz. lemondván, egyik nyomorból a másikba esett s Nagy-Károlyból Pozsonyba, majd Bécsbe s Gráczba vándorolgatott. 1781-ben Pálffy János gróf családjánál volt nevelő. 1782-83-ban ideiglenes nevelő volt Viczay grófnál Loóson és Hédervárott, majd Gráczban Batthyányi Fülöp grófnál. 1783. decz. közepétől 1784. máj. 1-ig a Magyar Hirmondót szerkesztette Pozsonyban. Miután József császár német nyelvi rendelete máj. 6. jelent meg; így ennek loyalis közlése a M. Hirmondóban Révait nem terheli. Ugyanekkor készített egy tervet a magyar tudós társaság létrehozása iránt, melyet azonban eredménytelenül nyujtott be József császárnak. Ekkor Győrbe tette át lakását, hol Bíró Farkasnál nevelő volt 1786 végeig. 1787-93-ig rajztanár volt Győrött. Itt új pártfogót talált Fengler József osztrák kegyesrendiből lett püspökben, ki Révait megszerette, segítette, és őt a pápa engedélyével 1794-ben fölvette a győri egyházmegyébe. (Ekkor vette föl Miklós neve mellé a János nevet.) Az 1790. országgyűlés alatt buzdító előszóval kiadta Bessenyei Györgynek munkáját: «Egy magyar tudós társaság iránt való Jámbor Szándék» (Bécs, 1790.), a győri püspök segélyével Budára ment, s azt ott az országos rendek közt osztogatta s a helytartótanácsnál az utat egyengette, mely az ügyet nov. 10. az országgyűléshez tette át. R. ezen felül a H. József császárhoz benyujtott tervét kibővítve, hivatalos tárgyaltatás végett latinul adta ki «Planum...» cz. s ezt nov. 18. a fiatal nádornak és a főrendűeknek nyujtotta be. Elkészítette az ajánlott tagok névsorát is: «Candidati...» cz. 1791. Mindez a törvényjavaslatok készítése végett kiküldött rendszeres bizottságnak adatott ki, melynek munkálatai közt 1825-ig eltemetve maradt. 1790-ben Amalthaea cz. folyóiratot akart kiadni, terve azonban nem sikerült. 1796-ban Bécsbe ment, hol az esztergomi gymnasium költői osztályának tanárává neveztetett ki, de ezen működéséről is lemondott 1799-ben és Komáromba tétetett át, hol a vizek egészségére károsan hatván, 1800. június végén nyugalmaztatását kérte, s azt 300 frt évi díjjal el is nyerte. A nyarat Füreden és Rátóton pártfogójánál Paintner prépostnál töltötte; azután Sopronban kosztosokat tartva tengett és ismét Bécsbe ment, hol a könyvtárak és jóltevőinek házai nyitva állottak előtte; hivatalt nem vállalt, csak Grassalkovich herczeg unokáját Forgách gróf leányát oktatta a magyar nyelvben. (Gróf Széchényi Istvánt is oktatta rajzban.) E közben meghalt Vályi, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára, kinek magyar nyelvtana megbirálására Révait a helytartótanács már ezelőtt felszólította volt. Vályi halála után R. ugyan nem folyamodott, mindazáltal kinevezték a megürült tanszékre, melybe 1802. aug. 16. oktattatott be. Ekkép régi óhajtása teljesülvén, minden igyekezetét arra fordította, hogy a közvárakozásnak megfeleljen; már rég elkészíté a Halotti beszédet fejtegető remek munkáját, melyet latinul «Antiquitates...» cz. alatt 1803-ban adott ki. Azonban legfontosabb s nyelvtudományunkban új korszakot alkotó munkája: «Elaboratior grammatica Hungarica... 1803-06.» R. nyelvtudományi rendszerét már akkor is a tekintélyesebb magyar írók legalaposabbnak ismerték el, mégis vetélytársa Verseghy annyira vitte a dolgot, hogy iskoláinkba az ő (nyelvszokáson és nem nyelvtörténeten alapuló) rendszerét vették be; a kettő közti ellentét legélesebb volt az ikes igék kérdésében. A m. tudom. akadémia mindjárt megalakulásakor R. rendszerét fogadta el. Nyelvismerete: magyar, német, franczia, olasz, latin, görög és zsidó. Meghalt 1807. április 1. Pesten.
http://mek.oszk.hu/03600/03630/html




Niciun comentariu: